Hírek : "Hatalmas élmény volt a találkozó" |
"Hatalmas élmény volt a találkozó"
uvbGeri 2006.04.25. 18:54
Füzi Ákos első újpesti gólját jegyezhette a Honvéd ellen
A hétvégi, Honvéd elleni (7-0) mérkőzésen első találatát szerezte az Újpestben az elmúlt hetekben, hónapokban a média által kissé meghurcolt játékosunk, Füzi Ákos. A bal lábas játékos láthatóan egyre jobban megérteti magát Tóth Norberttel, sokszor kíséri a támadásokat.
A Honvéd ellen olyannyira sikerült ezt a feladatot is megvalósítania, hogy a 49. percben – Kőhalmi András remek beadása nyomán – fejelte harmadik gólunkat, amellyel gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést. A játékos számára megnyugvást jelenthetett ez a találat, hiszen a múlt pénteken végre pont került az „ügyére” is.
Füzi Ákos: – Örülök, hogy végre lezárult ez a mondvacsinált ügy. Bár a klub vezetőivel együtt biztosak voltunk az igazunkban, azért megnyugtató, hogy született erről jogerős határozat is. Próbáltam magam függetleníteni az eseményektől, de nem volt kellemes így játszani, hiszen tudat alatt ott volt bennem az ezzel kapcsolatos felhajtás. Most már viszont végre csak a játékra összpontosíthatok.
– A Honvéd ellen ez egészen jól sikerült, megszerezted első gólodat is lila-fehér szerelésben. Gratulálunk! Milyen érzés volt így lezárni ezt az időszakot?
– Köszönöm. Óriási élmény volt a gól is, de leginkább az egész találkozó. Én már rutinos játékosnak számítok, de ilyen hangulatban még nem volt részem. Hatalmas élményt jelentett a mérkőzés, a második félidőben felállva ünnepelt minket a közönség, amely ráadásul szép számban megtöltötte a lelátókat, ami szintén plusz motiváció. Ilyen sikerekért éri meg futballistának lenni!
|